Karácsonyék ugyanazoknak a befektetői köröknek játszhatják át Rákosrendezőt, akik a Városháza eladása kapcsán is megjelentek

2025. január 30. 09:57

Szentkirályi Alexandra szerint az egész ügy nagyon zavaros és „nagyon bűzlik”.

2025. január 30. 09:57

Baloldali fektetői köröknek játszhatják át a rákosrendezői beruházás területét – erről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés előző napi döntése után, miszerint a fővárosi önkormányzat érvényesíteni kívánja a rákosrendezői területre vonatkozó elővásárlási jogát a BKM Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül, azt mondta: több mint 50 milliárd forint plusz áfa a vételár, 

ezután akár 20-40 milliárd forintra is szükség lehet, hogy a területet rekultiválják.

Hozzátette, nem érti, a fővárosi önkormányzat „hogy a csudába” talált erre forrást: benézett a főpolgármester a zakója zsebébe, és meglátta, hogy mégis ott maradt néhány tízmilliárd, amit az elmúlt néhány hónapban nem vettek észre?

Ugyanazok a körök állnak a háttérben

Szentkirályi Alexandra szerint az egész ügy nagyon zavaros és „nagyon bűzlik”, az elmúlt hónapokban folyamatosan azzal ütöttek vissza bármilyen elképzelést – legyen szó külvárosi útfelújításról, hajléktalanellátás-fejlesztésről, P+R parkolóépítésről -, hogy a fővárosnak arra nincs pénze, majd most hirtelen több tízmilliárdot találnak erre a célra.

Kitért arra is, hogy érdemi beruházás valósulna meg Rákosrendezőn, aminek lenne közlekedésfejlesztési vonzata is: a reptéri vasút megépülése, a vasútállomás felújítása, a kisföldalatti meghosszabbítása. A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint ugyanazok a körök, amelyek 

már egyszer a városháza eladása kapcsán is megjelentek, most erre a területre szeretnék rátenni a kezüket.

Rámutatott: a baloldali formációk már részben eddig is kaptak pénzt Amerikából politikai tevékenységre, ott azonban most új világ van és a globalista pénzcsapok el fognak záródni. Keresik, hogy a 2026-os kampányban ki lesz a finanszírozójuk, és ezt találták meg a Wallis-cégcsoport körül – mondta, megjegyezve: már 2023-ban készült pályázatuk, látványtervük erre a területre.

Ezek az erők nem parkvárost akarnak, hanem egyszerűen azt akarják, hogy ez a befektetői csoport kapja meg a területet, „ezt a zsíros falatot Budapestből”, annak reményében, hogy majd a 2026-os kampányban finanszírozást kapjanak cserébe – összegzett Szentkirályi Alexandra.

(MTI)

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

 

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alfonzo
2025. január 30. 15:07
a kis Vitézy 500 m magas épületekről delirál. A kontinens legmagasabb felhőkarcolója a londoni The Shard, 305 méter, egyébként nagy látványosság a fővárosban.
blackorion93
2025. január 30. 12:30
2 opció van. Orbán és ner-nek kell a kecskebaszók pénze, és akkor a kecskebaszóké lesz a terület. Orbánnak valójában nem kell a kecskebaszók pénze, de így legalább áldozati pozícióba baszhatja magát, mert nem adhatta el a hazát.
Amerigo
2025. január 30. 12:10
Mit alkotott, milyen beruházást fejezett be ez a rendkívül buta, vigyori, magas, sovány foghíjas cseléd? Semmit, azaz egy budit a Blahán, az is félresikerült. Most a gazdái szóltak, hogy csináljon politikai hisztériát a Rákosrendező ügyéből, ezért hergeli az 1 bites proletárokat. Hamarosan megjelennek a helyszínen a "védők",a koszlidérc, a drogos indián és a fák,virágok, madarak védőszentje a vén kaporszakállú csaló álpap. Beszállnak a hergelésbe a sz@rosgatyás majom és szintén 1 bites szektatagjai. A szutyok és 'szemét eddig nem szúrta a hülyegyerek gelgej 'szemét?
catalina11
2025. január 30. 12:03
és kb. 1 éve szidják ezt a kormányzati ötéletet, tehát hogy budapest nem támogatja, azt lehetett tudni csak ugye lázár azt mondta egy éve, hogy budapest nélkül nem adják el erre tessék" szerintem fordítva történt. A kormány megneszelte, hogy Karácsonyék olcsón át akarják játszani a területet Bajnaiéknak, ezért megelőzték őket. Kötöttek egy olyan szerződést, ami egy magas léc, azaz aki él az elővásárlás jogával, már nem tud átbújni a léc alatt. Kénytelen teljesíteni a szerződéses feltételeket, és mindezt nem az állam állja, hanem a fővárosnak kell a zsebébe nyúlnia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!